7. SZE-Duó záróbeszámoló

7. Széchenyi Duó alkotói pályázat

 záróbeszámoló

A Széchenyi István Egyetem Tudásmenedzsment és Nemzetközi Kapcsolatok Központja 2013. január végén hirdette meg immáron hetedik alkalommal  a Széchenyi Duó pályázatot.

A kezdeményezés célja a hallgatói, oktatói ötletek támogatása.  A Központ által nyújtott anyagi és szakmai támogatás segítségével a csapatok lehetőséget kapnak arra, hogy ötleteiket megépítsék, teszteljék, ezáltal közelebb kerüljenek az üzleti megvalósításhoz.

A pályázatok benyújtási határidejéig 25 csapat adta le a jelentkezését. A szakmai zsűri négy csapat koncepcióját értékelte úgy, hogy érdemes számukra anyagi támogatást adni a megvalósításhoz.

A nyertes csapatok a következők

1. helyezett

Pályamű címe: Mini CNC maró fejlesztése és kivitelezése kutatási célra

Hallgató: Perger Zoltán (Gépészmérnök Bsc)

Oktató: Léber Szabolcs (MTK-Járműgyártási Tanszék)

Támogatás: 600.000 Ft

Beszámoló

A nyertes csapat pályázatában egy mini CNC marógép fejlesztését tűzte ki célul, melyet sikerült is megvalósításani. Elkészült egy olyan, eszköz, amely az iparban használt gépek működési elvével megegyezik, azonban sokkal kisebb, mobilabb. A teszteken a várakozásoknál jobban teljesített, számos próbadarab készült már el a szerkezettel. A csapat a jövőben szeretne minél több megbízást teljesíteni, cél hogy a gép minél többet dolgozzon. Az így szerzett tapasztalatokat követően kívánják fejleszteni a konstrukciót. A marógép nagy előnye, hogy olyan mobil és kis költségvetésű számítógép vezérelt megmunkálógép, amely alacsony ára miatt ideális eszköz lehet oktatási célra, ahol egyszerre több hallgatónak kell elsajátítani az ehhez hasonló CNC eszközök használatát.

2. helyezett

Pályamű címe: Univerzális fürdőkádlift

Hallgató: Hajdu Flóra (Mechatronika mérnök Msc)

Oktató: Dr. Horváth Péter (MTK-Mechantronika és Gépszerkezettan Tanszék)

Támogatás: 200.000 Ft

Beszámoló

A fejlesztés lényege egy olyan mechatronikai eszköz, amely a fürdőkádba való be- és kiszállást könnyíti meg. A berendezés egyedülálló abban a tekintetben, hogy egyetlen mozgásrendszerrel oldja meg azt, amit a konkurens termékek vagy egyáltalán nem tudnak, vagy csak sokkal bonyolultabb és költségeseb módon. A megoldás újdonsága abban, áll, hogy kényelmes ülő, vagy részben fekvő helyzetből lehetséges a fürdőkádba jutni, illetve abból kiszállni saját izomerő használata nélkül, elkerülve ezzel gyakori súlyos sérüléseket. A projekt során a berendezés 1:2 méretarányú modellje került megvalósításra, mely funkcionálisan egyenértékű az eredeti berendezéssel, annak összes funkcióját tartalmazza

2. helyezett

Pályamű címe: Robotkar pozíció programozása 3D-s emberi mozgás azonosítással

Hallgató: Pál Dávid, Váradi Gábor (Villamosmérnök Bsc)

Oktató: Ballagi Áron (MTK-Automatizálási Tanszék)

Támogatás: 200.000 Ft

Beszámoló

A nyertes csapat célja egy olyan rendszer kidolgozása volt, amely egy 3D-s kameraszenzor segítségével érzékeli az emberi kézmozdulatokat és a számítógép leképezve ezeket a robot mozgatásához szükséges parancsokká. A Széchenyi Duó pályázat segítségével végrehajtott fejlesztés eredményeképp a megépített robot emberi mozgásokon alapuló irányítása sikerült, egy teljesen működőképes modell áll rendelkezésre, amely a pályázatban kiírt feladatok ellátásra képes és lehetőséget nyújt a további kutatásokra és tesztelésekre. A jövőbeni tervek között a robotkar mozgatás pontosságának növelése szerepel, ezáltal kiküszöbölve a jelenlegi prototípus gyengeségeit.

2. helyezett

Pályamű címe: Sunlax – innovatív utcai pad prototípusának elkészítése

Hallgató: Merazga Linda, Födelmesi Tamás László (Építészmérnök Bsc)

Oktató: Dr. Géczy Nóra (MTK-Épülettervezési Tanszék)

Támogatás: 200.000 Ft

Beszámoló

A beadott pályázatban a csapat egy újgenerációs utcabútorcsalád első tagját kívánta megépíteni. Az energiatudatos pad szerkezete kör alakú, külső részén napelemek találhatóak, melyek az esti világításhoz a beépített akkumulátorba gyűjtik az energiát. A fejlesztés eredményeképp elkészült a pad makettje. A projekt megvalósítása során a közreműködő szakemberek segítségével a célnak megfelelően módosították az anyaghasználatot. A makett világítása jelenleg még hálózati árammal működik a tervekben szereplő napelemes megoldás a további fejlesztések során kerül beépítésre. A jövőbeni tervek között szerepel a pad 1:1 prototípusának megépítése és azzal design kiállításokon való részvétel, melyhez céges partnereket kívánnak bevonni. A csapat munkájának támogatása érdekében a Széchenyi István Egyetem formatervezésiminta-oltalmi bejelentést tett a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala felé.

 

Vállalati

Események

Nyugdíjas Találkozó 2017. november 21. 15:00 - 20:00
Levelezős konzultációs hétvége 2017. november 24. - 2017. november 25.

Kiadványaink

Kutatási kapacitásokÉves Jelen