TMNK Hírlevél október


Tudásmenedzsment és Nemzetközi Kapcsolatok Központ Hírlevél

2013. október


Career Advantage program a Széchenyi István Egyetemen

A 2013 tavaszi félévbenán sikerrel lezajlott Student Enterprise Program folytatásaként idén szeptemberben a Tudásmenedzsment és Nemzetközi Kapcsolatok Központ elindította a Career Advantage című programját. Egy szemeszteren keresztül diákcsapatok dolgoznak egy-egy helyi vállalat (jelesül az AUDI, Rába, SMR és a PwC) által definiált projektfeladaton. A feladatok eredményes elkészítésében Prof. Kirk Downey, a Texas Christian University (USA) egykori dékánja és magyar segítői támogatják, „mentorálják” a négy hallgatói csapatot. A hallgatók megoldási javaslataikat 2013. december elején mutatják be nyilvános prezentáción a feladatot kitűző vállalati vezetők előtt.
A képzésről további információ elérhető itt.
A program nyitórendezvényéről készült video elérhető itt.

 

8. Széchenyi Duó alkotói pályázat

2013/2014. tanév őszi félévében immáron nyolcadik alkalommal került meghirdetésre az oktatók és hallgatók együttműködésére épülő Széchenyi Duó alkotói pályázat. Szeptember 30-ig összesen 19 csapat nyújtott be értékelésre pályamunkát. Az október 7-én lezajlott bírálaton a szakmai zsűri összesen bruttó 1.200.000 Ft-ot ítélt oda négy csapat számára ötletük prototípusának megvalósításához, melyre három hónap áll rendelkezésükre.
A pályázat eredménye elérhető itt.
A Széchenyi Duó következő felhívása 2014. februárjában várható.

 

I. Science Café: Palkovics László és Földesi Péter jövőképe

Nagy érdeklődés közepette zajlott a Széchenyi István Egyetem az első Science Café az Irodalmi Kávézóban 2013. szeptember 23-án este. A rendezvény vendége előadói Dr. Palkovics László akadémikus, az intézmény Járműipari Kutató Központjának (JKK) kutatóprofesszora és Dr. Földesi Péter rektor voltak. A beszélgetés témája egyetemünk jövője volt a járműipar területén.

 

Sikeresen lezajlott a Kutatók Éjszakája 2013.

A Széchenyi István Egyetem idén szeptember 27-én (pénteken) tárta ki kapuit a tudomány iránt érdeklődőknek. Több mint 2500 látogató tisztelte meg laboratóriumainkat, előadásainkat, melyből 900 kis- és nagyiskolás vett részt a kiskutatók akadályversenyén. Gratulálunk a nyerteseknek, köszönjük a részvételt!
A kiskutatók akadályversenyének eredménye, valamint a Kutatók Éjszakájáról készült képek elérhetők itt.

 

Új egyetemi kiadványok

2013. szeptember 25-én, az Akadémiai Nap kísérőprogramjaként került sor az egyetem új kiadványainak bemutatójára, amelyek célja az intézmény tudásvagyonának a nyilvánosság felé történő bemutatása. Az „Éves jelentés 2013” az egyetem 2011-2012. évben végzett tudományos tevékenységét hivatott bemutatni szervezeti, illetve tanszéki szintekre lebontva. A „Kutatási kapacitások és eszközök 2013” átfogóan mutatja be egyetemünk kutatási infrastruktúráját, laboratóriumainkat, az ott található jelentősebb kutatási eszközöket és mérőberendezéseket azok részletes specifikációjával és a kontaktszemélyekkel.
A kiadványok elektronikus változata elérhető az alábbi linkeken:
Éves jelentés 2013
Kutatási kapacitások és eszközök 2013

 

Erasmus pályázati felhívások az oktatók és az adminisztratív személyzet számára

A Széchenyi István Egyetem pályázatot hirdet max. 1 hetes ERASMUS szerződéses partnerintézménynél tett oktatói kiutazás költségének támogatására. A kiutazás célja kizárólag oktatás lehet.
A jelentkezési lapokat  2013. október 28-ig kell eljuttatni a TMNK Nemzetközi Irodába (IS. 101).
Bővebb információ és a jelentkezési lap elérhető itt

Az adminisztratív személyzet mobilitásának célja, hogy az intézmény adminisztratív állományában dolgozó kollégák képzési célú mobilitását elősegítse, a támogatott a mobilitás során az intézmény egésze számára hasznosítható tapasztalatokat, jó gyakorlatokat szerezzen.
A jelentkezési lapokat  2013. október 28-ig kell eljuttatni a TMNK Nemzetközi Irodába (IS. 101).Bővebb információ és a jelentkezési lap elérhető itt. 


Innovációs Díj 2013 felhívás

Hagyományteremtő módon, első alkalommal 2011-ben került átadására a SZE-Győr Innovációs Díj, ami az egyetemi innovációs folyamatokban résztvevő munkatársaink, oktatóink és kutatóink fokozott erkölcsi elismerését célozza.
Rektor Úr jóváhagyásával 2013-ban is kihirdetésre kerül a felterjesztési felhívás. A korábbi két év gyakorlatához igazodva, a díj a Magyar Tudomány Ünnepe egyetemi központi rendezvényén, 2013. november 6-án kerül átadásra.
A felterjesztési javaslatokat a mellékelt adatlapok kitöltésével 2013. október 31. 12.00 óráig kell leadni a Rektori Hivatal Titkárságán Szabados Eszternek.
További részletek elérhetőek itt.

 

Az Év Kutatónője, 2013 díj pályzati felhívás

Hagyományteremtő módon, első alkalommal 2013-ban kerül átadására a „Az Év Kutatónője, 2013” díj, ami az egyetemünk kutatási tevékenységében kiemelkedően aktív és eredményes hölgy oktatóink és kutatóink fokozott erkölcsi elismerését célozza.
Rektor Úr jóváhagyásával 2013-ban is kihirdetésre kerül a felterjesztési felhívás. A korábbi két év gyakorlatához igazodva, a díj a Magyar Tudomány Ünnepe egyetemi központi rendezvényén, 2013. november 6-án kerül átadásra.
A felterjesztési javaslatokat a mellékelt adatlapok kitöltésével 2013. október 31. 12.00 óráig kell leadni a Rektori Hivatal Titkárságán Szabados Eszternek.
További részletek elérhetőek itt.

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Vállalati

Események

Egyetemi Sport Nemzetközi Napja 2017. szeptember 19. - 2017. szeptember 20.
Hallgatói klubkoncert 2017. szeptember 20. 20:00 - 22:00
Akadémiai Nap 2017. szeptember 21. 10:00 - 12:00
Nyugdíjas Egyetem Mosonmagyaróvár (1. előadás) 2017. szeptember 21. 16:00 - 18:00
Akadémiai Nap - Ünnepi Hangverseny 2017. szeptember 21. 19:00 - 20:00

Kiadványaink

Kutatási kapacitásokÉves Jelen