Az üzleti modell verseny bemutatása

Üzleti modell verseny

Nincsenek született vállalkozók. A sikeres vállalkozás alapvetően a kitartó és következetes munka eredménye. A üzleti modell verseny felépítése és követelményei révén segíti egy innovációs ötlet vállalkozás formájában történő megvalósítását. A pályázáshoz csapatot kell létrehozni, majd a projektek előzetes minősítését követően a kiválasztott fejlesztői csapatok egy intenzív felkészítésen vesznek részt, amelynek eredményeként elkészítik vállalkozásuk részletes üzleti koncepcióját, modelljét. Ezt a fejlesztési folyamatot a SZE-Győr Tudásmenedzsment Központ munkatársai mellett az üzleti életben sokéves tapasztalattal rendelkező mentorok, szakemberek segítik.

Az üzleti modell annak a logikai rendszerét írja le, hogy egy szervezet hogyan teremt és nyújt gazdasági, társadalmi vagy egyéb értéket. Az üzleti modellnek meg kell fogalmaznia, milyen értéket nyújt a vállalkozás ügyfeleinek, milyen módon értékesíti termékeit/szolgáltatásait és hogyan termel profitot. Az üzleti modellnek így tartalmaznia kell a vállalkozás vezetőinek feltevéseit arról, mit akarnak a vásárlók és hogyan akarják, illetve, hogy a vállalkozás hogyan, milyen erőforrásokkal tudja teljesíteni ezeket az igényeket, ezáltal mekkora bevételt tud elérni és mennyi profit keletkezik.

Vállalati

Események

ELTE Bartók Béla Énekkarának koncertje 2018. május 25. 19:00 - 20:00
Szenátusi ülés 2018. május 28. 14:00 - 16:00
Nyugdíjas Egyetem Diplomaátadó 2018. június 7. 10:00 - 12:00

Kiadványaink

Kutatási kapacitásokÉves Jelen